• 4400 Nyíregyháza, Géza u. 8-16.
ÚJ FEJEZETET NYITNÁNK 2024-BEN Kosárlabda
2024 január 04.

ÚJ FEJEZETET NYITNÁNK 2024-BEN

Nincs mit rajta szépíteni, a bajnokság első fele közel sem úgy alakult, ahogy terveztük – viszont pénteken új fejezetet nyithatu

Pénteken hazai pályán, az utolsó előtti helyen álló Budafok ellen játsszuk az idei első mérkőzésünket.

Bővebben
EGY ROSSZ NEGYED ELDÖNTÖTTE A MÉRKŐZÉST Kosárlabda
2023 december 17.

EGY ROSSZ NEGYED ELDÖNTÖTTE A MÉRKŐZÉST

Az idei utolsó mérkőzésünkön azzal a szándékkal léptünk pályára, hogy a győztes úton maradunk, vagyis a Hepp-kupában és a b

Viszonylag jó kezdés után a második játékrészben szétestünk, ahonnan már nem tudtunk visszajönni.

Bővebben
MARADNÁNK A GYŐZTES ÚTON Kosárlabda
2023 december 16.

MARADNÁNK A GYŐZTES ÚTON

Két győzelem után az a célunk, hogy vasárnap este megszerezzük zsinórban a harmadik sikerünket, ezzel valamelyest javítsunk a balu

A hétfőihez hasonló, összeszedett játékra lesz szükség a TF-Budapest vendégeként.

Bővebben
ERRE A MÉRKŐZÉSRE MÁR LEHET ÉPÍTENI Kosárlabda
2023 december 12.

ERRE A MÉRKŐZÉSRE MÁR LEHET ÉPÍTENI

A Hepp-kupában aratott fontos győzelem után végre a bajnokságban is megtörtént az áttörés azzal, hogy hétfőn megszakítottuk ny

Úgy szakítottuk meg a rossz sorozatunkat, hogy 39 percen át vezettünk a debreceniek ellen.

Bővebben
A BAJNOKSÁGBAN IS MEG KELL SZAKÍTANI A ROSSZ SOROZATOT! Kosárlabda
2023 december 10.

A BAJNOKSÁGBAN IS MEG KELL SZAKÍTANI A ROSSZ SOROZATOT!

Lendületet ad-e a Hepp-kupában aratott győzelem? Ha nehezen is, de csütörtökön megszakadt a hosszú nyeretlen szériánk. A Tisza

Hétfőn megmutathatjuk, hogy erőt adott-e a Hepp-kupában aratott győzelem.

Bővebben
DUPLA HOSSZABBÍTÁS UTÁN TOVÁBBJUTOTTUNK Kosárlabda
2023 december 08.

DUPLA HOSSZABBÍTÁS UTÁN TOVÁBBJUTOTTUNK

Noha a bajnokságban nem szereplünk jól, a Hepp-kupában tiszta lappal játszhatunk és meg is kell tennünk mindent, hogy ebben a versen

A negyedik negyed végén már kezünkben volt a meccs, aztán még tíz percig izgulnunk kellett.

Bővebben
NEM TUDTUNK MIT KEZDENI A CEGLÉDI DOBÓFORMÁVAL Kosárlabda
2023 december 02.

NEM TUDTUNK MIT KEZDENI A CEGLÉDI DOBÓFORMÁVAL

Szombaton két olyan csapat találkozott egymással Cegléden, melyek nagy tervekkel vágtak neki az idénynek, a szereplésük mégsem a v

Az első félidőben kialakult különbségen tudtunk csökkenteni, de nem volt esélyünk a győzelemre.

Bővebben
NYERNÜNK KELL A CSALÓDOTT CSAPATOK TALÁLKOZÓJÁN! Kosárlabda
2023 december 02.

NYERNÜNK KELL A CSALÓDOTT CSAPATOK TALÁLKOZÓJÁN!

Szombaton két olyan csapat találkozik Cegléden, melyek nagy tervekkel vágtak neki az idénynek, a szereplésük mégsem a várakozások

Szombaton két olyan gárda találkozik Cegléden, melyek nagy tervekkel vágtak neki az idénynek

Bővebben
HOSSZABÍTÁSBAN KAPTUNK KI A VERETLEN VASASTÓL Kosárlabda
2023 november 27.

HOSSZABÍTÁSBAN KAPTUNK KI A VERETLEN VASASTÓL

A sereghajtó és a veretlen együttes párharcából papírforma szerint egyértelműen az utóbbinak kellene kijönnie győztesen, de a P

Szinte végig mi vezettünk, de az utolsó tíz percben kicsúszott a kezünkből a mérkőzés.

Bővebben
VÉGIG TARTANI KELL MAGUNKAT A TAKTIKÁHOZ! Kosárlabda
2023 november 25.

VÉGIG TARTANI KELL MAGUNKAT A TAKTIKÁHOZ!

Veretlen csapat ellen sosem jó játszani, pláne annak a csapatnak nem szerencsés a helyzete, amelyik rossz formában van. Ezzel a szitu

Szinte hibátlan játékra lesz szükségünk ahhoz, hogy esélyünk legyen a Vasas ellen.

Bővebben
FOKOZATOSAN ELLÉPVE GYŐZÖTT A MAFC Kosárlabda
2023 november 18.

FOKOZATOSAN ELLÉPVE GYŐZÖTT A MAFC

Az eddigi eredmények alapján nem mi számítottunk esélyesnek szombaton a Gabányi László Sportcsarnokban, de abban bízhattunk, hogy

Légiósunk először játszott igazán jól, de csak tizenöt percig tudtunk közel maradni az újbudaiakhoz.

Bővebben
BRAVÚRRAL LEHETNE NAGY LENDÜLETET VENNI Kosárlabda
2023 november 17.

BRAVÚRRAL LEHETNE NAGY LENDÜLETET VENNI

Nehéz időszak áll mögöttünk és a ránk váró feladatok sem könnyebbek, hiszen a bajnokság következő két fordulójában a MAFC-

Erős csapattal találkozunk szombaton, de csak a győzelemre törekedhetünk Budapesten is.

Bővebben