A szokásosnál hosszabb szünet után rendkívül motiváltan tértünk vissza az alapszakasz hajrájára, ahol a legfontosabb feladatunk a
BővebbenTöbb mint két hét szünet után szombaton újra pályára lépünk. Lényegében ráfordulunk az alapszakasz hajrájára, hiszen a hétv
BővebbenA hosszú szünet előtt még egy fontos feladat várt ránk, mégpedig a sereghajtó TF-BP vendégeként. Ellenfelünk pozíciója nem alta
BővebbenA hazai pályán aratott, igen fontos győzelem után csütörtökön idegenben folytatjuk az NB I/B Piros-csoport alapszakaszát. Ez a tip
BővebbenAz elmúlt két hét eredményei alapján nem a legjobb formában, mégis magabiztosan vártuk az Újbuda MAFC elleni rangadót. Szükség i
BővebbenA Nyíregyháza–MAFC párosításnak évtizedekre visszamenő hagyománya van, a két klub számos nagy csatát megvívott már egymással
BővebbenRossz mérkőzés után érkeztünk az NB I/B Piros-csoport 18. fordulójának rangadójára, amin a listavezető Fót vendégeként léptü
BővebbenAz alapszakasz legnehezebb feladata előtt állunk.Vasárnap a tavalyi döntős, jelenleg listavezető és kilencmeccses győzelmi szériáb
BővebbenEgymást követő két győzelem után, jó formában vártuk a Vasas Akadémia elleni hazai mérkőzést, ráadásul bemutatkozhatott új l
BővebbenNincs megállás, vasárnap jön az ötödik januári mérkőzésünk!Jó formában várjuk a Vasas Akadémia elleni összecsapást, hiszen
BővebbenÖrömmel jelentjük be, hogy klubunk szerződést kötött Zach Waltonnal!Mint ismert, az elmúlt hónapokban számos egészségügyi probl
BővebbenVasárnap röviden megemlékeztünk róla, milyen elképesztő egyéni teljesítményeket hozott a miskolci győzelmünk és már akkor eml
Bővebben